„Kosáry Domokos 1994-ben köztestületté alakította az Akadémiát.”

Pontosabban a Magyar Köztársaság Országgyűlése, az Akadémia Törvény nagy vitát követő elfogadásával.

De vajon ennek mi köze a tudóstámogatásokhoz? Semmi, természetesen, az egy másik szabályozási körbe tartozik.

Akkor beszéljünk a tiszteletdíjakról:

„bérpótlékhoz képest döbbenetesen magasra emelte… címpótléknak nevezethető juttatás…, csapattagságot tanúsító akadémikusi rang…” és a legszebb: „Munkaigényes kritikai munka nélkül hát szabadesésben a tudományos minősítés színvonala.” ezek csak puszta fogalmi zavarok, ne kötözködjünk. Az akadémiai doktori címhez és az akadémiai tagsághoz vezető út az Akadémia saját értékelési rendszere, pontosan szabályozott, nyilvános - és az akadémiai reform során kellőképpen érdemben is kritizált mechanizmus.

A lényeg összefoglalva:

A kutatói életpályának kialakult egy modellje Magyarországon, ami a középiskolás kutató diákok hálózatától és az egyetemi tudományos diákköröktől kezdődik, majd a PhD fokozat és posztdoktori ösztöndíjak megszerzésével intézményesül. Az Akadémia ehhez teszi hozzá a Bolyai ösztöndíjat, az akadémiai doktori címet és végül az akadémiai tagságot. Ez utóbbiak semmiféle külső adminisztratív jogkövetkezménnyel nem bíró, kizárólag a tudományos közösség önértékelésén alapuló címek (más intézmények önkéntesen felhasználják ezeket értékeléseikben). A címeket egyértelműen rögzített, a minőségi elvárásokat érvényesíteni hivatott eljárással lehet megszerezni – és persze vélhetően van teendő még a folyamatban bizonyosan megjelenő szakmai és személyi erővonalak egyensúlyának optimalizálása érdekében (hogy mindig lesznek ilyenek, az adottság, a tudomány már csak így működik mindenfelé, minél objektívebbek a mércék és nagyobb a nyilvánosság, annál kevésbé).

Pikánsabb a szerző nosztalgiája a kifejezetten sztálinista tudományos minősítési rendszer iránt, hiszen azért marasztalja el az Akadémiát, mert „nem küzd eredményesen az MTA vezetése az ellen sem, hogy az egyetemekre kerülő PhD-képzés lezárta az akadémiai utánpótlás saját jogú építését.” Az akadémiai utánpótlás éppen a Bolyai ösztöndíj és az MTA doktora cím által működik - de a tudományos minősítés, vagyis a PhD helyzetét (amit kissé elnagyoltan érzékeltet a cikk, mintha a tényadatok ismerete hiányozna…) ez semmilyen módon sem érinti.

A fiatalokkal kapcsolatban amúgy is sok gondja lehet a szerzőnek, mert nem csupán ízléstelenül KuntaKintézik velük kapcsolatban, hanem több helyütt is azt vizionálja, hogy messze menekülnek a legjobbjaik a kutatói pályától, ki, az iparba. „A ma végző legjobb diákok viszont többnyire a vállalkozói szférában helyezkednek el, s nem a bizonyos szegénységet ígérő tudományos karrier felé tapogatóznak.

Ehhez képest a tények:

- az akadémiai intézetekben dolgozó kutatók 40%-a 35 év alatti kolléga!

- a Bolyai-ösztöndíj túljelentkezése állandósultan közel háromszoros.

- a doktorált fiatalok között 2002-höz képest tavaly még magasabb azok száma, akik akadémiai kutatóintézetben szeretnék folytatni pályájukat.

Nem vigasztalhat minket, hogy a szerző igen könnyedén intézi el egy gesztussal a komplett magyar egyetemi rendszert:

„A saját egyetemen elérhető PhD-fokozat és habilitáció általában ugyanis csak fékezett habzású káderutánpótlásra alkalmas” Ne törődjünk vele, hogy számos doktori iskola is elnyerte a Center of Excellence nemzetközi minősítést, hogy fiatal kutatók százait becsmérli ezzel a szerző, hogy a magyar professzori kart alázza le! A baj, hogy egyszerűen érthetetlen, mi köze ennek az Akadémia működéséhez???

Bizonyára érdeklődve olvassa a cikkben később méltatva idézett szellemi harcostársa, Sz. Cs. ismert akadémiakritikus, ahogyan az akadémiai konszolidációt (jókora bakugrással összehozva a jövedelemadó egyszázalékos felajánlásával) elmarasztalja, merthogy az „inkább az elöregedett, eltávolodott és kiürült részek leltári leírása” lett volna. Hogy dokumentáltan nem a Horn kormány kívánsága volt a konszolidáció, az már megszokott tévedések egyike – de vajon mi is a baj Glatz Ferenc célkitűzésével: "...szovjet rendszer ipari céljaihoz méretezett és bizonyos, régvolt személyi feltételekhez igazított..." kutatóhálózatot optimalizálni kellett? Ha van rugalmas és hatékonyság-elvű kutatásszervezet, akkor az így működik…